Milyen elvek irányították a szamurájok életét A szamurájrendet nem a rang, a birtok, vagy az életmód egységessége tartotta össze, hiszen a sóguntól az egyszerű gyalogos katonáig óriásiak voltak a különbségek. Összetartozásuk igazi összekovácsoló eleme egy közös eszmény volt: a "lovagias" ember eszménye. Életének fő célját és értelmét minden szamuráj abban látta, hogy lovagias emberré váljon. Az ideális lovagiassághoz vezető hosszú és fáradságos utat megalkotói sajátos fogalommal illették: ez volt a busido - a "harcos útja". A busido azoknak az alapvető erkölcsi normáknak az összessége volt, mely valamennyi szamuráj életének vezérfonalául szolgált. A gyakorlatban ez elsősorban három alapvető erény elsajátítását jelentette: a hűségét, a kötelességtudását és a bátorságát. Hűségen (japánul : csúgi) a legősibb és legtöbbre becsült szamurájerényt értették: a hűséget urukhoz. Ennek a hűségnek tűzön-vízen át való megtartása volt minden szamuráj számára a legfőbb erkölcsi törvény. "Bárhova vessen is sorsunk", - szól egy harcos híres vallomása a 18-dik század elejéről - "mindig és mindenütt kötelességünk urunk javára cselekedni. Ez hitünk gerince, örök és megváltoztathatatlan parancs". A hűség után következő második alapvető szamurájerény a kötelességtudat (japánul: giri) volt. Ez számos igen komolyan vett erkölcsi követelményt tartalmazott. Ezek egyike a busido alapelvei által irányított önnevelés kötelessége volt. Az önnevelés követelményei közül a következő három volt a legfontosabb: - őszinteség (tilos hazudni, bárkit megrágalmazni, hamisan cselekedni); - igénytelenség (pénz, birtok, és az élet egyéb hívságainak megvetése); - tisztelettudás (az illemszabályok betartása, szerénység, szenvtelen viselkedés, mind az öröm, mind a fájdalom eltitkolásának képessége, hallgatagság). A kötelességtudat a busido elvek szerint folytatott önnevelés kötelezettségén túl a másokkal való érintkezés követendő szabályaira is vonatkozott. E téren a következőket várták el: - tiszteletadást az elöljárókkal, a szülőkkel, az idősebb fivérrel, a baráttal, az ősökkel szemben; - udvarias viselkedést mindenkivel szemben; - együttérzést a bajban lévőkkel; nagylelkűséget a betegekkel, gyengékkel és elnyomottakkal szemben; - az ellenség tiszteletét. A hűségen és kötelességtudáson kívül a harmadik alapvető szamurájerényt a bátorság (japánul: jú) jelentette. Ezen nem csupán a harcokban tanúsított merészséget értették, hanem a hétköznapi élet során gyakorolt állhatatosságot is - vagyis azt a tartást, amit a kínai filozófus, Konfucius így fogalmazott meg: "Cselekedj mindig helyesen, s ettől sose tántorítson el semmi." Ha erről volt szó, egy harcos sohasem tétovázhatott, hogy mit tegyen, még akkor sem, ha élete forgott kockán. Ahogy a busido tana mondta: "A helyes cselekedet minden, ehhez képes az élet semmi." Ezzel eljutottunk a szamurájerkölcs lényegéhez: minthogy a busido bármikor élete feláldozását követelhette, egy igazi szamuráj azt nem is tarthatta semmire. Erre figyelmeztet a Hagakura, a szamurájokra vonatkozó szövegeknek egy, az 1700-as évek elejéről származó gyűjteménye: "Busido annyit jelent, mint tudatos készenlétet a halálra. Ha válaszút elé kerülsz, és döntened kell, melyik utat válaszd, ne tétovázz: lépj a halál útjára. Csak mikor lelkedben meggyökeresedik az elhatározás, hogy hajlandó vagy bármikor meghalni, akkor érezheted úgy, hogy eljutottál a busido-tan lényegéhez". forrás: szamuraj.gportal.hu

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.