|
A Kyokushin karatéról
2009.02.05. 20:01
Kyokushin
A stílusról röviden
Kyokushin
A stílusról röviden
A Kyokushin egy 1956-ban, Masutatsu Oyama által létrehozott japán karate stílus. Egyfajta önmegvalósítás, életforma. A sok kiváló pusztakezes harcművészet közül az egyik legéletszerűbb, legkeményebb. Bizonyítják ezt hatékony önvédelmi és küzdőtechnikái, valamint elismerten kemény törésgyakorlatai.
A kyokushin főbb összetevői a KIHON - bázis, alaptechnika, KATA - formagyakorlat, KUMITE - küzdelem, TAMASHIWARI - törés és az önvédelem.
A stílus alapja a fegyelem és a tisztelet, az erős mester-tanítvány viszony.
Versenyrendszere K.O. jellegű, amit persze megfelelő felkészítés előz meg. Vizsgarendszerében megkülönböztetünk 10 tanuló (kyu) és 10 mester (dan) fokozatot. Fehér övtől - mely a tisztaságot, tudatlanságot jelképezi - kék, sárga, zöld, barna övön keresztül jutunk a mesteri tudást jelképező fekete övig.
A Kyokushin szó jelentése szabad fordításban: együtt a végső igazság felé. A Kyokushin szervezeteknek a világon több tízezer gyakorlója van.
 A kyokushin egy nagyon fiatal karate stílus, és mint minden ilyen, japán eredetű. Masutatsu Oyama alapította, 1956-ban. Azt gondolom, hogy először az alapító életútját kellene egy kicsit megismerni, hisz ez közelebb vihet a megalkotás okához, és még érdekes is, persze ha megfelelő formában sikerül ezt tálalnom.
1923 július 27-én Délkelet-Koreában született, egy kis faluban egy Hyung Yee nevű fiú. A család az átlagnál kissé jobb módban élt, sőt az édesapa a közeli Kinje város elöljáró tisztje volt. A fiatal fiú és családja is szokatlanul erős testfelépítésű volt. Nem igazán kötötték le iskolai tanulmányai - apja szándékai ellenére, annál jobban érdekelte a természet és a sport. Atlétikával, futballal foglalkozott, és az első harcművészeti stílus, ami felkeltette az érdeklődését, az a Chabee volt. Ez egy régi küzdőstílus, ami koreai és kínai technikák keveredéséből jött létre.
 Hyung Yee rajongva figyelte a nagy és erős Shirum birkózókat (a Sumo koreai változata), de megdöbbenve látta, hogy bálványát, aki évek óta veretlen volt, egy vékony alkatú, idős ember könnyedén legyőzte. A kilenc éves gyermekre ez olyan nagy hatással volt, hogy hosszas könyörgésekbe fogott a sokáig tiltakozó Yi-nél. Mikor Yi beleegyezett és tanítani kezdte a fiatal fiút, nagy hangsúlyt fektetett annak fizikai fejlődésére, valamint óriási ismétlésszámban kellett technikákat gyakorolnia. Ez jó volt arra is, hogy a rendkívül izgága gyermek energiái végre le voltak kötve, hisz minden nap gyakorolt.
Két év után Yi szerződése lejárt a birtokon, és elutazott, a fiatal Hyung Yee nagy bánatára. Ezek után rendkívül nehéz volt kordában tartani a vehemens ifjút, aki néha nehezen mérte fel, mennyivel is erősebb kortársainál, így sok zűrbe keveredett. Ezt édesapja óriási szigorral és komoly büntetésekkel próbálta meggátolni. Az egyik ilyen büntetés után határozta el, hogy soha többé nem akar arra okot adni, hogy megbüntessék, és hogy ha befejezi a szöuli iskolát, akár elhagyja hazáját, és Japánba megy, és olyan hősé válik, mint akikről olvasott.
Tokióba ment egy katonai akadémiára, ahol repülőgép technikusnak tanult. Híres pilóta akart lenni, ekkor Japán hadban állt Kínával, és mivel Korea Japán megszállás alatt volt, és törekedtek is Korea „eljapánosítására”, nem volt meglepő, hogy egy koreai fiú Japánba megy. Nem lehet tudni, miért, de otthagyta az iskolát, és egyik pillanatról a másikra az utcán találta magát, szállás nélkül. Ekkor jött rá, hogy ő csak egy nemkívánatos külföldi ebben az országban, és sehová nem akarták befogadni. Elkeseredéséből kilábalva eldöntötte, hogy valami más területen fog eredményeket elérni, hisz a pilóta álmok szertefoszlottak. A külvárosban élő, szintén koreai Oyama család megsajnálta honfitársát és kiadtak neki egy szobát. Mivel látta milyen nehezen érvényesül „idegenként”, az ekkor bevett szokásnak megfelelően japán nevet vett fel, és ettől kezdve a befogadó család után Masutatsu Oyamának hívták. A családnak volt két fia, Shigeru Oyama és Yasuhiko Oyama, akik később mind a tanítványai lettek.
 Beiratkozott a Takusoku egyetemre, ahol komoly küzdősport élet folyt, és itt elkezdett judózni, és folytatta boksz tanulmányait is. Ám egy karate edzés látványa örökre meghatározta életét, és beleszeretett abba, amit látott. Megkereste a shotokan legfőbb dojóját, és Yoshitaka Funakoshi tanítványa lett (ő Gichin Funakoshi kisebbik fia). Két évig edzett itt, és nagyon kemény élete volt, hisz nehezen fogadták el külföldi lévén, és az iskola mellett sokat kellett dolgoznia is, hogy megéljen. Jól tanult, és rendkívül szorgalmasan edzett, valamint mondhatni pedánsan viselkedett az iskolában, ezért az igazgató nagyon elégedett volt vele. 1941-42 körül (18-19 évesen) ismerkedett meg Nei-Chi Sóval, aki szintén koreai volt, és elismert Goju-ryu mester. So elkezdte tanítani, és talán pótapa is volt a kamasz számára. Oyama nem sokkal előtte, valószínűleg szociális okok miatt otthagyta a shotokan stílust, amiben ekkor 2. danja volt (a 2. fekete öv). Mindig szertetettel beszélt a shotokanos évekről és Funakoshiról. So nemcsak Goju-ryúra, de filozófiára is tanította, és bevonta buddhista vallásos elmélkedésekbe is.
Oyamát besorozták katonának, e miatt egyetemi tanulmányai megszakadtak. A háború befejeződött, és ő 22 éves volt, és 4. danos. Nem találta a helyét. Japán, fogadott hazája elvesztette a háborút, eredeti hazájában észak és dél állt egymással összetűzésben. Csalódott és elkeseredett volt, valamint nagyon szegény. Ismét a rossz felé fordult, és testőrként tevékenykedett, kétes emberek oldalán. Látva az amerikai katonák garázdálkodásait, heves közeledésüket a japán nőkhöz, úgy gondolta, itt az ideje, hogy végre hős legyen, és japán Supermanként védje a lakosságot. Szinte minden verekedésből győztesen került ki. Ezt a megszálló hadsereg hamar megunta, így börtönbe vetették.
 Itt újra meg újra visszacsengtek számára apja szavai, miszerint ő „soha nem viszi semmire”. Rájött, hogy valamit kezdenie kell az életével. A megszállók tiltották a harcművészetek gyakorlását, ám ő mégis újra kezdte az edzéseket mesterével és barátjával, Nei-Chu Sóval, aki egyszer ezt mondta neki: „Most már erősebb vagy nálam, és szinte minden embernél, ha továbbra is az eddigi életviteledet folytatod, újra bajba fogsz keveredni. Javaslom, hogy menj el egy templomba és meditálj, gondolkozz, hogy mit kezdj az életeddel.” Oyama megfogadta a tanácsot, és a Minobu hegyi templomba ment, ahol egész nap meditált, fát vágott, vizet hordott. Egy idő után úgy érezte, hogy a sok munka mellett kevés ideje jut az általa annyira szeretett edzésre, és úgy gondolta, hogy a városban optimálisabbak lennének erre a körülmények. Visszatért Tokióba. Elindult az első háború utáni összjapán karate bajnokságon, és meg is nyerte. Az ezt követő évben megnősült, később a házasságból három lánya született.
Oyama anyagi támogatóra talált, és ez megadta arra a lehetőséget, hogy véghez vigye barátja és mestere, Nei-Chu So tanácsát, és egy tanítványával együtt elvonult a Kyosomi-hegyre, egy 1000 napos edzésre. Ez egy emberfeletti próbálkozásnak tűnt, ám Oyama úgy érezte, hogy a mit alkotni szeretne, az is emberfeletti. Egy kunyhót építettek, amiben se gáz, se villany. Az élelmet a támogató szállította havonta. Napi három kimerítő edzés, házimunka és meditáció, valamint buddhista feljegyzések és Minamoto Musashi (Oyama nagy példaképe) élettörténetének olvasása adta a napi programot. Oyama tanítványa rosszul tűrte a kemény, elszigetelt, egyszerű életet. Egy nap inkább megszökött.
 Oyama, aki ehhez képest jól viselte a megpróbáltatásokat, tovább gyakorolt, tökéletesítette jellemét és karatéját. Sok törésgyakorlatban (ágak, kövek, sziklák) mérte le ütő- és rúgóerejét és koncentráló képességét. Ezres szériákban gyakorolta a technikákat a fák kérgein, sokat futott és meditált, bambuszfuvolán játszott és festett. Azt tervezte, ha lejön, megpróbál egy bikával megküzdeni, és azon lemérni erejét. Hatalmas kihívás volt a ránehezedő magány, az egyedüllét. A támogatója időközben tönkrement anyagilag, így megszűntek az élelmiszercsomagok. Mikor minden tartaléka elfogyott, tizennyolc kemény, magányos hónap után lejött a hegyről. Később azt nyilatkozta erről, hogy kettős érzés volt benne ezzel a dologgal szemben. Egyrészt örült annak, hogy végre láthatja itt hagyott szerelmét és emberekkel találkozhat, másrészt azon tépelődött, hogy elvégzett-e mindent, amit el kellett.
Egy biztos, a kyokushin stílus itt született meg, valamint hatalmas változáson ment át Oyama, és valami rendkívüli dolgot vitt véghez. (Több későbbi tanítvány megpróbálta a magányos, elvonult életet, de mindenki feladta egy hónap után.) Vágóhidakon próbát tett bikák leütésére, ami azzal végződött, hogy az elsőnek egy ütéssel eltörte a koponyacsontját (3-4 cm vastag), a másodiknak pedig leütötte a szarvát (a szarut a legkeményebb anyagok közt tartják számon). Visszatért Tokióba, 26 évesen. A hírneve egyre nőtt, hisz megnyerte az Összjapán Bajnokságot, bikákat győzött le és hegyi edzései is nagyon népszerűvé tették. Kiképző és oktató lett amerikai katonai bázisokon, valamint a koreai követség testőre. Újrakezdte dzsúdó edzéseit, hogy gyakorolja a dobásokat, fogásokat, és megszerezte benne a 4. dant. Amerikai körutazásra kapott meghívást és különböző stílusú emberekkel küzdött meg, szinte minden államban, mindben győzött. Állandó szereplője lett a tv csatornáknak, médiának. Nagyon híres lett Japánban és Amerikában egyaránt. Újra napi hármat edzett, és ismét bikákkal küzdött meg. Először egy szabadtéri, majd valamivel később egy zárt edzőtermet is tudott nyitni. Rendkívül sokan jöttek tanulni, ezt az új, és életszerű, ugyanakkor tradicionális elemeket tartalmazó stílust.
 Több más harcművészetben magas övfokozatú mester is csatlakozott hozzá. Velük állandóan, arra törekedtek, hogy lehetne még hatékonyabbá tenni a kyokushint, még komplexebbé. Ez a név akkor még nem létezett. Oyama bejárta Okinavát, Hong-kongot, Jávát, Thaiföldet, és mindenütt hasznos információkat keresett, valamint, hogy lemérhesse a kialakuló stílus hatékonyságát, esetleges hibáit. Több küzdelemben is részt vett, és mindig sikerült győznie. A stílus a „kyokushin” nevet egy templomi szertartás során kapta. Jelentése: Együtt a végső igazság felé, vagy az igazság legvégső egyesülése. Megalakult a világszervezet, és a stílus szimbóluma a kanku (zen meditáción használt kézmozdulat) és a kyokushinkai kanjik (Haramotoki kalligráfus mester által összevont három írásjel, melyeknek jelentése kyokushin) lett.
Mindezek után nagyon sok könyv, újság, képregény és tv műsor jelent meg, melynek a témája az új karate stílus volt. Egy nagyon tevékeny élet követte mindezt, és egy hatalmas és sikeres világszervezet kiépítése. Sosai Masutatsu Oyama sajnos 1994. április 26-án elhunyt. De mindezek már egy másik íráshoz tartoznak.
forrás: Sensei Stefanovics József
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
