Sosai Oyama „Osu No Seishin!” Belépett a „BS”-be. A II. Ibusz Oyama Kupa alkalmából. A teltházas sportcsarnok egy emberként, felállva ünnepelt és szólt a vastaps. A szűnni nem akaró vastaps. Itt volt, megérkezett. A legenda, akiről mindenki annyit hallott, akiről annyi, meg annyi történet szólt, aki ennyi embert tudott maga, és a hite mögé állítani. Hitt abban, hogy az általa létrehozott Kyokushin karate egy jó, és igaz út. Hitt abban, hogy a Kyokushinkai „Big Family”- Egy nagy család. Biztos, hogy mindenki másképp gondol vissza Oyama mesterre. De mindenki visszagondol, nem volt egy hétköznapi ember. És, hogy milyen volt, ez a nem hétköznapi ember? Nehéz erre választ adni. Hisz többségünknek könyvekből, videókból, elbeszélésekből származnak az információi. Esetleg láttuk, mikor itt volt Magyarországon. Néhányan edzettek az irányítása alatt, beszéltek vele, de nehéz megítélni, hogy egy embert meg lehet-e ismerni ennyiből. 1994 május 26-án nagyon nagy változások indultak el. Sosai Masutatsu Oyama, a Kyokushin karate atyja 71 éves korában elhunyt. Megrázta a világot a hír. Megrázott mindenkit. Shihan Furkó Kálmán és sensei Drienyovszki János épp kint voltak, és személyesen élték végig azt a pár napot, ami után minden megváltozott a világ Kyokushin szervezetében. Akkor, egy magyarországi dojóban, 18 évesen nekem ez egy, a gi-mre varrt fekete szalagot jelentett, egy közös emlékezést a többiekkel, egy közös meditációt. Akkor tudatosult bennem, hogy most már soha nem fogok tudni előtte edzeni, gyakorolni, beszélni vele. Pedig milyen rég készültem erre. Arra nem is gondoltam, hogy majd ilyen nagy vitákhoz, szakadásokhoz vezet az, hogy a legfőbb vezető, az „egy” elment. Nem láttam ezekbe a dolgokba bele, egy kicsit sem. Meglepődve hallottam, hogy a szervezet egy része elment, és egy másik világszervezethez csatlakozik. „Van másik világszervezet? De hát Kyokushin csak egy van! Hogyan lehet akkor több szervezete? Minek? Ugyanazt gyakoroljuk, szeretjük.” Nem értettem. És sokan mások sem. A Sosai gyermekkorában megismerkedett a harcművészetekkel, és utána folyamatosan gyakorolt több stílust, és kipróbált nagyon sok küzdő technikát. Ezek mellett még nagyon sok hatás érte, majd megalkotta a Kyokushin karatét. Valami életszerű, hatékony, racionális küzdőrendszert akart. Elégedetlen volt az addig megismert stílusokkal. Talán munkálkodott benne némi „ego” is, hogy létrehozzon valami újat és követői legyenek. Elismerten jó közszereplő és szónok volt, és igazán jó „arculat tervező”. Hisz ha megnézzük, a stílusa nagyon fiatal, és nem is mozgat akkora tömegeket Japánban, mint pár, más harcművészet. És mégis hatalmas ismertségre tett szert. Nem mindenki fogadja el Oyama gondolatait és a Kyokushint, de senki sem közömbös iránta. Mindenkit foglalkoztat, gondolkodtat. Ugyanakkor a felkelő nap országán kívül nagyon jelentős a „kyo”. Több országban is a legnagyobb stílus, a legnagyobb létszámmal. Ráadásul Oyama koreai származású volt, és több szempontból egy reformer. Hisz az addigi gyakorlatot megváltoztatva nagyon nagy hangsúlyt fektetett az erőre és a full-contact küzdelmeket preferálta. Szakított azon szokásokkal, hogy „egy rendszeren belül” kell gondolkodni. Ő nyitott volt, és minden módszert, megközelítést kipróbált. Egyaránt oktatott ütést, rúgást, fogást, érdekelték az új dolgok. Állandóan érzékelhetőek voltak a változások. Igyekezett a Kyokushint fejleszteni, és az egész világon elfogadottá, elismertté tenni. A haláláig folyamatosan dolgozott és munkálkodott. Természetesnek tartotta, hogy még ennyi idősen is állandóan gyakorol, illetve építi a szervezetét. Igazán nagyot alkotott. Egy nagyon jelentős stílust és közösséget hozott létre. Nagyon sok óriási tett és esemény fűződik a Kyokushin stílushoz, gyakorlóihoz. Több, majdhogynem felülmúlhatatlan küzdelem, törésgyakorlat, szervezett esemény. Szeretném megköszönni, hogy ezt adta a világnak, ezt adta nekünk. Örülök, hogy ezt a teljes, szerteágazó és életszerű harcművészetet gyakorolhatom, és a „nagy családban” élhetek. Az biztos, hogy Sosai Oyama emléke soha nem múlik el. Sokan őrizzük. Sok emlék őrzi. Többek között egy jó, és igaz út a Kyokushin. Nem volt hibátlan, feddhetetlen, nem isten volt, „csak” ember. De az emberek között az egyik legnagyobb. Osu, Sosai! Domo arigato! Stefanovics József

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés